Fantasztikus premierrel ajándékozta meg a közönséget Porkoláb Cecília a KisHattyúk tava 2023-as sorozatának két utolsó, október 28-i és 29-i előadásán. A Magyar Nemzeti Balettintézet végzős növendéke nem csak Odette variációját és a II. felvonás fehér pas de deux-jét mutatta be Massara Luca, a Magyar Nemzeti Balett tánckari művészének partnereként, de Odile belépőjét és az esküjelenetet is eltáncolta Marius Petipa klasszikus koreográfiája szerint. Ezzel ő az első a Magyar Állami Operaház balettképzésében részt vevők közül, akik a növendékek számára készült ifjúsági előadásban az eddig csupán felnőtt balettművészek által megformált, szólista szerepkörben debütált kimagasló technikai színvonalon és átéléssel, nagy sikerrel. A mindössze 18 éves balettnövendék így nem csupán a hozzá alkatilag közelebb álló lírai szerepkörben, hanem egy dinamikusabb alakítással is bemutatkozhatott. A számos elismerése mellett többek közt a 2023-as veszprémi Hungarian Ballet Grand Prix-n az ifjúsági nagydíjat is elnyerő Cecíliának a két rendkívül nehéz szerepre való felkészülésben mesterei, Radina Dace, Chernakova Olga és Kirejko Dmitrij Taraszovics voltak segítségére.
Cecíliának és mestereinek munkájukhoz szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!